|
dr. Kosóczki Tamás kántor,
orgonaművész-tanár
1979-ben
született Baján. Zenei tanulmányait a Kalocsa-Kecskeméti
Főegyházmegye Kántorképző Tanfolyamán kezdte 1992-ben.
Orgonatanára a kalocsai érseki főszékesegyház karnagya,
Leányfalusi Vilmos orgonaművész volt. 1996-ban szerzett
Római Katolikus Kántori Oklevelet.
Tanulmányait a Szegedi Tudományegyetem Konzervatóriumában
folytatta, ahol 1998-ban felvételt nyert az egyetemi
ágazatra, tanára dr. Csanádi László orgonaművész volt. 2003
tavaszán tartotta orgonaművész-tanári diplomakoncertjét
Szegeden.
Posztgraduális tanulmányait 2004 és 2007 közt végezte
Budapesten a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
Doktoriskolájában. Konzulensei voltak: Lantos István, dr.
Karasszon Dezső és dr. Ruppert István. Doktori
disszertációját a XX. század első felében tevékenykedő
jelentős magyar orgonatervező-szakértők diszpozícióiról
(orgonaterveiről) írta. Doktori hangversenyét 2010 őszén
Budapesten, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben adta.
A művész-doktori (DLA) fokozatot a Liszt Ferenc
Zeneművészeti Egyetem Mestertestülete Summa cum laude
minősítéssel ítélte meg számára.
1999-2007-ig a békéscsabai Bartók Béla Művészeti
Szakközépiskola orgona főtárgy tanára, majd 2007/2008-as
tanévben a váci Bartók Béla Zeneiskola tanára volt. 2008
őszén visszatért szülővárosába, ahol a Liszt Ferenc
Zeneiskola orgona- és zongoratanáraként tevékenykedik. 2010
őszétől a bajai Eötvös József Főiskola oktatója.
1998-ban alapította meg Baján a Belvárosi Orgonaesték
hangversenysorozatot, melynek azóta is művészeti
szerkesztője. 2003. július 1-től a Baja-Belvárosi Templom
orgonistája.
2002-ben elnyerte a Köztársasági ösztöndíjat, 2005-ben és
2006-ban pedig a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma
által kiírt Fischer Annie ösztöndíjat. Sikerrel szerepelt
Magyarországon, Németországban, Romániában és Szerbiában. |